Mi leszek, ha nagy leszek?
Gondolkozás
nélkül minden reggel elmegyünk iskolába anélkül, hogy észrevennénk, vagy megkérdeznénk
miért, csak azt tudjuk, hogy nem akarjuk és kész. Megtesszük ugyanazt az utat,
végigüljük ugyanazokat az órákat, ugyanazon a helyen, ugyanazokkal az emberekkel,
nap mint nap. Mint valami robotok jóformán. És még az emberek csodálkoznak,
hogy a diákok nem kreatívak. Undorral kelnek fel, tudják mi fog történni aznap,
nincs ami motiválja őket.
Egy középiskolás problémáját leginkább egy olyan ember
tudja elmondani, akinek közvetlen köze van az egészhez. Vagyis egy
középiskolás. Mielőtt elkezdeném az iskolában történő és iskola okozta
problémákat sorolni, beszélnék az odáig való eljutásról. Ugyebár iskolába nem
csak városi gyerekek járnak. A vidéki diákok havonta bérletet kell
vásároljanak, hogy legyen mivel eljussanak az iskoláig, aminek az állam
valamennyi részét téríti, viszont mégis gondot okozhat egyes családoknál. De a
buszozástól eltekintve, az is problémát jelenthet, hogy a diákok kevesebbet
alszanak, ugyanis hajnali 5-6 órakor kelnek. Ahhoz, hogy a 8 óra alvás
meglegyen, legalább este 9-10 órakor kéne lefeküdjenek. Elméletben
kivitelezhető, de gyakorlatban elég nevetségesnek tűnik, hogy a középiskolások
olyankor aludjanak már, köszönhető ez a gyorsan fejlődő technológiának, amivel
lekötik a figyelmüket. Akárhogy is vesszük, a diákok fáradtak mire iskolába
jutnak. Ezt nem csak a vidéki diákokra értem, hanem jóformán az összesre.
Ugyanakkor az iskola is lefárasztja őket. Ott ülnek 7-8 órákat, hallgatják azt,
amihez igazából nincs is kedvük. Inkább túlélik, mint megélik az iskolai
éveket.
S most rátérnék az iskolában történő problémákra. Nem vagyunk egyformák, ebből adódóan vannak akiket nem úgy fogadnak be a diákok maguk közé, mint többi társukat. Gyakran inzultálják, csúfolják vagy kiközösítik társaikat kinézetük vagy viselkedésük miatt. Az, hogy az ember hogyan reagálja le, ha viccet csinálnak belőle, az teljesen egyéntől függ. Van, aki visszavág gondolkodás nélkül, vagy ügyesen csapja le a labdát. Van, aki fel sem veszi ezeket a szavakat. Azonban van, aki igenis figyelembe veszi, lelkére köti a dolgokat, úgy érzi, hogy a világ utálja őt, nincs önbizalma s menekülni próbál. Menedéket viszont olyan tevékenység vagy személy mellett talál, ami vagy aki nem feltétlenül van rá jó hatással. Tapasztalatom szerint az utóbbiból van a legtöbb.
Persze nem csak azért közösíthetnek ki valakit, mert az nem „menő”. Ott van még az az igazán idegesítő embertípus, aki felelőtlen, lusta vagy egyszerűen annyira más mint mi, hogy nem tudjuk megtalálni vele a közös hangot, és már a jelenléte is idegesít. Az az egyik legrosszabb, ha az osztálytársainkkal nem jövünk ki jól. Eleinte minden szép és jó, mi vagyunk a tökéletes osztály, aztán ez a tökéletes osztály vagy megmarad, vagy megromlik. Több osztályban is jártam már, ahol látni lehetett a feszültséget s az utálatot. Ebben a helyzetben a diák teljesen életunt lesz, felhúzza magát a legapróbb dolgokon, ignorálja vagy inzultálja osztálytársait, nem bírja elviselni jelenlétüket. Mikor már az ember undorral megy be az osztálytársai közé, ott már rég el van rontva valami. Ez nem feltétlenül az egyének közti különbség miatt alakulhat ki, ugyanis, ha eleinte jó volt, akkor valami működhetett. Itt a változatlanság is kiválthatja ezt a problémát, pontosabban az, hogy minden nap monoton. Gondolkozás nélkül minden reggel elmegyünk iskolába anélkül, hogy észrevennénk, vagy megérdeznénk miért, csak azt tudjuk, hogy nem akarjuk és kész. Megtesszük ugyanazt az utat, végigüljük ugyanazokat az órákat, ugyanazon a helyen, ugyanazokkal az emberekkel, nap mint nap. Mint valami robotok jóformán. És még az emberek csodálkoznak, hogy a diákok nem kreatívak. Undorral kelnek fel, tudják, mi fog történni aznap, nincs ami motiválja őket, ezért rengeteg diák késik vagy úgy dönt, hogy elmegy az órákról, hiányzásokat szereznek, amiket nem mindig tudnak igazolni, az iskolai teljesítményük csökken, átlaguk romlik, az iskola, a tanárok, a szülők számon kérik őket, s mindez azért történik, mert az iskola és az iskolai közösség nem tudott olyasmit nyújtani, hogy a diák érdekeltté váljon.
A diák eljut arra a pontra, hogy nem érzi magát jól az osztályközösségben, úgy gondolja, idiótákkal van körülvéve. Pedig idiótákkal egy osztályba járni teljesen normális. Ugyanis az iskola nem az a hely ahova az okosak járnak. Iskolába mindenki jár. Viszont ezzel csak az a probléma, hogy hiába jár mindenki iskolába, ha nem tud rájönni miben is jó igazán. A tanterv nem mutat újat, a diákokban sincs tudásszomj. Az iskola jóformán nem készít fel arra, hogyan éljünk. Sosem tanultam az iskolában olyat, hogyan kell hivatalos papírokat intézni, rendőrségnél, orvosnál boldogulni, interjúra készülni és még sorolhatnám az egyéb olyan dogokat, amiket rendszeresen megteszünk. Az iskola nem segít az egyéni képességek megtalálásában. A legtöbb középiskolásnak fogalma sincs arról, milyen irányba indulhatna el iskola után, és ez egy igen nagy problémának számít, pláne mikor ez tudatosul is bennük. Mikor már az utolsó két év arról szól, hogy még ki kell bírni ezt a kicsi időt, ez idő közben minden nap elhangzik a kérdés ˝hogyan folytatod tovább?˝.
Egy középiskolás egyik legnagyobb problémája a félelem. A félelem attól, hogy nem felel meg egy tantárgyból, félelem attól, hogy értéktelenné válik az élete, a félelem a tudatlanságtól, hogy nem tudja, mit kezdjen magával az iskola után. Félelem az idő múlásától, hogy túl hamar löki ki őt az iskola az utcára. Félelem az önállóságtól, hogy kilép a nagyvilágba és nem tud elindulni, mert az iskola nem adott semmi olyan kézzelfoghatót, amivel kezdhet is valamit. Minden középiskolás alig várja, hogy vége legyen, megszabaduljon az iskolától, de legbelül úgy érzi, hogy ez az, ami még megvédi őt a külvilágtól. Amíg iskolába jár, nem kötelezik, hogy dolgozzon, hogy kezdjen valamit magával. Viszont, ha vége van, egyszerűen nem tudja, mit csináljon, nem érzi magát önálló felnőttnek. Ez leginkább azért van, mert a középiskolás nem ismeri önmagát, pedig ez egy olyan dolog, amivel a tanügy is kéne foglalkozzon, a diákok képességeikhez és egyéniségükhöz megfelelő oktatásban részesüljenek. Ugyanis az a ˝tökéletes középiskolás˝, akinek jók a jegyei, jó a magaviselete és átmegy az érettségin. Legalábbis az iskola ezt tanítja.
S most rátérnék az iskolában történő problémákra. Nem vagyunk egyformák, ebből adódóan vannak akiket nem úgy fogadnak be a diákok maguk közé, mint többi társukat. Gyakran inzultálják, csúfolják vagy kiközösítik társaikat kinézetük vagy viselkedésük miatt. Az, hogy az ember hogyan reagálja le, ha viccet csinálnak belőle, az teljesen egyéntől függ. Van, aki visszavág gondolkodás nélkül, vagy ügyesen csapja le a labdát. Van, aki fel sem veszi ezeket a szavakat. Azonban van, aki igenis figyelembe veszi, lelkére köti a dolgokat, úgy érzi, hogy a világ utálja őt, nincs önbizalma s menekülni próbál. Menedéket viszont olyan tevékenység vagy személy mellett talál, ami vagy aki nem feltétlenül van rá jó hatással. Tapasztalatom szerint az utóbbiból van a legtöbb.
Persze nem csak azért közösíthetnek ki valakit, mert az nem „menő”. Ott van még az az igazán idegesítő embertípus, aki felelőtlen, lusta vagy egyszerűen annyira más mint mi, hogy nem tudjuk megtalálni vele a közös hangot, és már a jelenléte is idegesít. Az az egyik legrosszabb, ha az osztálytársainkkal nem jövünk ki jól. Eleinte minden szép és jó, mi vagyunk a tökéletes osztály, aztán ez a tökéletes osztály vagy megmarad, vagy megromlik. Több osztályban is jártam már, ahol látni lehetett a feszültséget s az utálatot. Ebben a helyzetben a diák teljesen életunt lesz, felhúzza magát a legapróbb dolgokon, ignorálja vagy inzultálja osztálytársait, nem bírja elviselni jelenlétüket. Mikor már az ember undorral megy be az osztálytársai közé, ott már rég el van rontva valami. Ez nem feltétlenül az egyének közti különbség miatt alakulhat ki, ugyanis, ha eleinte jó volt, akkor valami működhetett. Itt a változatlanság is kiválthatja ezt a problémát, pontosabban az, hogy minden nap monoton. Gondolkozás nélkül minden reggel elmegyünk iskolába anélkül, hogy észrevennénk, vagy megérdeznénk miért, csak azt tudjuk, hogy nem akarjuk és kész. Megtesszük ugyanazt az utat, végigüljük ugyanazokat az órákat, ugyanazon a helyen, ugyanazokkal az emberekkel, nap mint nap. Mint valami robotok jóformán. És még az emberek csodálkoznak, hogy a diákok nem kreatívak. Undorral kelnek fel, tudják, mi fog történni aznap, nincs ami motiválja őket, ezért rengeteg diák késik vagy úgy dönt, hogy elmegy az órákról, hiányzásokat szereznek, amiket nem mindig tudnak igazolni, az iskolai teljesítményük csökken, átlaguk romlik, az iskola, a tanárok, a szülők számon kérik őket, s mindez azért történik, mert az iskola és az iskolai közösség nem tudott olyasmit nyújtani, hogy a diák érdekeltté váljon.
A diák eljut arra a pontra, hogy nem érzi magát jól az osztályközösségben, úgy gondolja, idiótákkal van körülvéve. Pedig idiótákkal egy osztályba járni teljesen normális. Ugyanis az iskola nem az a hely ahova az okosak járnak. Iskolába mindenki jár. Viszont ezzel csak az a probléma, hogy hiába jár mindenki iskolába, ha nem tud rájönni miben is jó igazán. A tanterv nem mutat újat, a diákokban sincs tudásszomj. Az iskola jóformán nem készít fel arra, hogyan éljünk. Sosem tanultam az iskolában olyat, hogyan kell hivatalos papírokat intézni, rendőrségnél, orvosnál boldogulni, interjúra készülni és még sorolhatnám az egyéb olyan dogokat, amiket rendszeresen megteszünk. Az iskola nem segít az egyéni képességek megtalálásában. A legtöbb középiskolásnak fogalma sincs arról, milyen irányba indulhatna el iskola után, és ez egy igen nagy problémának számít, pláne mikor ez tudatosul is bennük. Mikor már az utolsó két év arról szól, hogy még ki kell bírni ezt a kicsi időt, ez idő közben minden nap elhangzik a kérdés ˝hogyan folytatod tovább?˝.
Egy középiskolás egyik legnagyobb problémája a félelem. A félelem attól, hogy nem felel meg egy tantárgyból, félelem attól, hogy értéktelenné válik az élete, a félelem a tudatlanságtól, hogy nem tudja, mit kezdjen magával az iskola után. Félelem az idő múlásától, hogy túl hamar löki ki őt az iskola az utcára. Félelem az önállóságtól, hogy kilép a nagyvilágba és nem tud elindulni, mert az iskola nem adott semmi olyan kézzelfoghatót, amivel kezdhet is valamit. Minden középiskolás alig várja, hogy vége legyen, megszabaduljon az iskolától, de legbelül úgy érzi, hogy ez az, ami még megvédi őt a külvilágtól. Amíg iskolába jár, nem kötelezik, hogy dolgozzon, hogy kezdjen valamit magával. Viszont, ha vége van, egyszerűen nem tudja, mit csináljon, nem érzi magát önálló felnőttnek. Ez leginkább azért van, mert a középiskolás nem ismeri önmagát, pedig ez egy olyan dolog, amivel a tanügy is kéne foglalkozzon, a diákok képességeikhez és egyéniségükhöz megfelelő oktatásban részesüljenek. Ugyanis az a ˝tökéletes középiskolás˝, akinek jók a jegyei, jó a magaviselete és átmegy az érettségin. Legalábbis az iskola ezt tanítja.
